Sziasztok. Itt lenne a prológus. Remélem, hogy tetszik és várom a kommenteket. A véleményeket.
Üdv, Rosette.
Prológus
 |
Az ágyból zihálva ébredek fel. Körbe nézek és megnyugodok.
-Oké Grace, ez csak egy újabb rossz álom- mondogatom magamnak.
Komolyan, megőrültem. A szobatársam, Sarah még nagyban alszik. Nekem is ezt kéne tennem, mivel rápillantok az éjjeli szekrényen heverő órára. Az óra hajnali két órát mutat. Óvatosan fel állok az ágyból, és az ablakhoz sétálok. Innen az egész várost belátni. Los Angeles, az angyalok városa. Már akinek ezt jelenti...
Valakinek csak a szenvedést, mint nekem. Utálom a várost, ezt az egész magán iskolát. Elsőnek mikor anyáék ki mondták, hogy magán iskolába megyek, ilyen bentlakásos iskolába, ahonnan csak az ünnepekkor szabadulhatok és hétvégenként mehetek ki a városba. Igazából, nem tudtam miért én lettem ilyen..mindenem meg volt. De mikor meg tudtam, hogy ide jövők Los Angelesbe, csak arra tudtam gondolni, hogy legalább egy városban leszünk. Mármint elvileg ő itt él. Nem tudom, csak az édesanyja mondta, hogy Los Angelesbe kapott lemez szerződést, és a TV-ben látom néha, meghallgattam egy-egy dalait. Oké, mindig is tudtam, hogy van tehetsége ehhez az egész zenei iparhoz.
Hiszen régebben még együtt énekelgettünk. De mindennek vége, itt hagyott. Egy árva szó nélkül, még meg se magyarázta, hogy miért. Bár erre magamtól is rájöttem. Minden fontosabb volt, mint én. Ő inkább a szerződést, a csillogást, a hírnevet és a pénzt választotta helyettem. Megértem..persze..
Én jól vagyok, teljesen jól. Istenem, miket beszélek. Persze, hogy nem vagyok jól. Ha jól lennék, a szüleim nem küldtek volna ide, ugye?
- Minden rendbe Grace?- szobatársam hangját hallva hirtelen össze rezzentem.
-Öhm..persze- motyogom alig hallhatóan még mindig az ablakon kifelé bámultam.
-Akkor miért nem alszol?- kérdezte majd odajött mellém.
-Mert felriadtam- néztem végül rá.
-Egy újabb rémálom? Bruno? - kérdezte felvont szemöldökkel, és a neve hallatán össze szorult a gyomrom.
-Igen, de mondjuk ki a nevét. Hallani se akarok róla- nézek rá. Sarah, itt ebben az iskolában az egyetlen ember aki tudja, hogy miért lettem ilyen, hogy a szüleim ide küldtek. Tudja, hogy mi volt velem otthon és megértette.
- Tényleg miért nem kerested fel sose? Vagyis legalábbis próbáltad fel keresni?- kérdezte Sarah.
-Minek? Őszintén. Biztosra veszem, hogy ő látni sem szeretne. Nem véletlenül választotta a karrierjét, mint engem. Téma lezárva, menj vissza aludni- mondtam ki bámulva az ablakon.
-De..biztos, hogy nem akarsz róla beszélni? -kérdezte, mire aprót bólintottam. Szobatársam és egyben legjobb barátnőm visszafeküdt aludni.
Igazából, sosem akartam őt fel keresni, mármint úgy értem én mindennél jobban szerettem volna őt látni és újra átölelni. De ő nem véletlen költözött Los Angelesbe. Nem véletlen választott mást.
Bár bele gondoltam már, hogy mi lesz ha egyszer újra összefutunk. Ha egyszer újra látom.
Talán elmenne mellettem, megismerne még? Vagy egyáltalán megpróbálná meg magyarázni ezt az egészet, vagy bocsánatot kérne? Egyáltalán ugyan az az ember még mint aki régen volt. Mert én már nem ugyanaz a Grace vagyok.
-Oké Grace, ez csak egy újabb rossz álom- mondogatom magamnak.
Komolyan, megőrültem. A szobatársam, Sarah még nagyban alszik. Nekem is ezt kéne tennem, mivel rápillantok az éjjeli szekrényen heverő órára. Az óra hajnali két órát mutat. Óvatosan fel állok az ágyból, és az ablakhoz sétálok. Innen az egész várost belátni. Los Angeles, az angyalok városa. Már akinek ezt jelenti...
Valakinek csak a szenvedést, mint nekem. Utálom a várost, ezt az egész magán iskolát. Elsőnek mikor anyáék ki mondták, hogy magán iskolába megyek, ilyen bentlakásos iskolába, ahonnan csak az ünnepekkor szabadulhatok és hétvégenként mehetek ki a városba. Igazából, nem tudtam miért én lettem ilyen..mindenem meg volt. De mikor meg tudtam, hogy ide jövők Los Angelesbe, csak arra tudtam gondolni, hogy legalább egy városban leszünk. Mármint elvileg ő itt él. Nem tudom, csak az édesanyja mondta, hogy Los Angelesbe kapott lemez szerződést, és a TV-ben látom néha, meghallgattam egy-egy dalait. Oké, mindig is tudtam, hogy van tehetsége ehhez az egész zenei iparhoz.
Hiszen régebben még együtt énekelgettünk. De mindennek vége, itt hagyott. Egy árva szó nélkül, még meg se magyarázta, hogy miért. Bár erre magamtól is rájöttem. Minden fontosabb volt, mint én. Ő inkább a szerződést, a csillogást, a hírnevet és a pénzt választotta helyettem. Megértem..persze..
Én jól vagyok, teljesen jól. Istenem, miket beszélek. Persze, hogy nem vagyok jól. Ha jól lennék, a szüleim nem küldtek volna ide, ugye?
- Minden rendbe Grace?- szobatársam hangját hallva hirtelen össze rezzentem.
-Öhm..persze- motyogom alig hallhatóan még mindig az ablakon kifelé bámultam.
-Akkor miért nem alszol?- kérdezte majd odajött mellém.
-Mert felriadtam- néztem végül rá.
-Egy újabb rémálom? Bruno? - kérdezte felvont szemöldökkel, és a neve hallatán össze szorult a gyomrom.
-Igen, de mondjuk ki a nevét. Hallani se akarok róla- nézek rá. Sarah, itt ebben az iskolában az egyetlen ember aki tudja, hogy miért lettem ilyen, hogy a szüleim ide küldtek. Tudja, hogy mi volt velem otthon és megértette.
- Tényleg miért nem kerested fel sose? Vagyis legalábbis próbáltad fel keresni?- kérdezte Sarah.
-Minek? Őszintén. Biztosra veszem, hogy ő látni sem szeretne. Nem véletlenül választotta a karrierjét, mint engem. Téma lezárva, menj vissza aludni- mondtam ki bámulva az ablakon.
-De..biztos, hogy nem akarsz róla beszélni? -kérdezte, mire aprót bólintottam. Szobatársam és egyben legjobb barátnőm visszafeküdt aludni.
Igazából, sosem akartam őt fel keresni, mármint úgy értem én mindennél jobban szerettem volna őt látni és újra átölelni. De ő nem véletlen költözött Los Angelesbe. Nem véletlen választott mást.
Bár bele gondoltam már, hogy mi lesz ha egyszer újra összefutunk. Ha egyszer újra látom.
Talán elmenne mellettem, megismerne még? Vagy egyáltalán megpróbálná meg magyarázni ezt az egészet, vagy bocsánatot kérne? Egyáltalán ugyan az az ember még mint aki régen volt. Mert én már nem ugyanaz a Grace vagyok.
